|
2011-11-24 19:45:20, csütörtök
|
| |
| |
A Szent éjszaka
Karácsony napja volt, valameny-nyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyi-künk nagyon fiatal volt, a mási-kunk pedig már nagyon öreg. És mi mindaketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyör-ködhettünk a sok-sok égő gyertyában.
Amint így egyedül üldögél-tünk, elkezdett nagyanya mesélni.
- Volt egyszer egy ember - mondta, - aki kiment a sötét éjszakáha, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és miudehová bekopogtatott. - Jó emberek segítsetek rajtam! - mondta. - A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.
Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányba vándorolt to-vább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat.
Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kiUították széles szájukat,. mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük fclborzo-lódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a tuba fele harap, a másik meg a keze felé; a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte.
Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szük-sége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé. És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.
Idáig jutott a nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megza-vartam volna, most azonban iga-zán félbe kellett szakítanom. - Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? - kérdeztem. - Azt majd meghallod nemsokára, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett. Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította.
A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.
Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam. - Nagya-nyám, miért nem akarta a bot elta-lálni azt az embert? - Nagyanya azonban nem is törődött a kérdé-semmel, hanem tovább folytatta az elbeszélését.
- Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá: Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat! A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára, mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.
- Végy csak, amennyi kell! - mondta az idegennek.
A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.
A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta: - Végy csak ameny-nyi tetszik! - és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.
Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. Es a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányalt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.
Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét.
- Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?
- Mindjárt meghallod, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Mi élűn a pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott: - Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és tűz nem éget? Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle: - Minő éjszaka ez? És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?
Erre az idegen így felelt: - Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod! - És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és a kisdedet.
A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott.
Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy szikla-barlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg sivár kőfalaknál.
A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár kemény-szívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldozta hát válláról a háti-zsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.
De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott.
Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állanak sűrűn körülötte és mindegyikének hárfa van a ke-zében és mindegyik hangosan éne-kelte, hogy ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.
Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak an-gyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és men-tek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.
Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.
Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt: - És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket.
Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám: - Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan sze-münk legyen, amely rneglátja az Úr dicsőségét!
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Karácsonyi üdvözlet |
|
|
|
Címkék: engedelmeskedett, félbeszakítottam, elcsodálkozott, legszívesebben, felmelegítsem, mindegyikének, bekopogtatott, barátságtalan, elkanyarodott, mindannyiszor, megfélemedett, feleségemnek, felsóhajtott, megláthatjuk, holdvilágtól, elbeszélését, nekirohannak, ezüstszárnyú, legfontosabb, feltekintett, felmelegítse, kölcsönözzön, mindaketten, szakítottam, hallatszott, jelentsenek, mindenkivel, gyertyáktól, csapatostól, visszahívta, gyertyában, kőfalaknál, történetet, angyalokat, kiuították, ködhettünk, templomba mentek, egész házban, mási-kunk pedig, hajnali misére, sötét éjszakáha, feleségemnek gyermeke, ember tehát, irányba vándorolt, szabadban lobog, öreg pásztor, pásztor lábánál, három fölébredt, ember látta, szőrük fclborzo-lódott, tuba fele, keze felé,
|
|
Offline
